Orbán Csaba

1986-ban végzett a BME építészmérnöki karán, azóta tervezőként dolgozik. Pályáját a KÖZTI-ben kezdte, majd két évet a Hungexpo-nál töltött, ahol számos európai és tengeren túli kiállítás tervezése és megvalósítása volt a feladata – rengeteg utazással és tapasztalat szerzéssel.
1991 és 2014 között társaival saját építész irodában folytatta pályafutását. Többek között az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, a szegedi ELI-Alps lézer-kutatóközpont, a székesfehérvári Vörösmarty színház rekonstrukciója, a Velence Korzó, valamint számos hazai és külföldi multiplex mozi, logisztikai, kulturális és rekreációs létesítmény tervei készültek vezetésével, illetve közreműködésével.
2015–2022 között kiemelt állami beruházások előkészítésének tervezési vezetőjeként dolgozott, ahol feladatai közé tartozott a 2023 évi Budapesti Atlétikai világbajnokság létesítményeinek terveztetése, a Budapest Déli Városkapu Projekt Mesterterv készítése – kezdve a tervpályázatok, közbeszerzések lebonyolításától a terület-előkészítési munkák elvégzésén át a teljeskörű tervezési feladatok befejezéséig. Csaba 2022 márciusa óta dolgozik az LCP Developmentnél.
Anyanyelvén kívül tárgyalóképes angol, és a szakirodalom követésére alkalmas német nyelvtudással rendelkezik. 2014-ben megszerezte a Darmstadt-i Passzívház Intézet minősített passzívház tervezői képesítését, így a fenntartható tervezési elvek sem idegenek számára.